A budapesti Élet és Irodalomban ismertetik a Magyar Írók Szövetsége Kritikai Szakosztályában megrendezett kerekasztal-vitát a szomszédos országokban élő magyarság irodalmáról. A határozatban többek közt leszögezik: "vitathatatlan tény, hogy magyar nyelvű irodalmak alakultak ki a szomszédos országokban, s ezek szerves részei a magyar irodalomnak." Kijelentetik, hogy "a felelősség ezekért az irodalmakért közös: a szomszédainké, és a miénk." Az egységes Kárpát-medencei magyar irodalom tézisét Romániában hevesen visszautasítják, ám nem csupán a pártvezetés - mely a belügyekbe történő beavatkozásként értékeli a budapesti nyilatkozatot -, hanem a magyar írók egy része is. Domokos Géza, Huszár Sándor és Szász János - részben meggyőződésből, részben fölsőbb utasításra - írásaikban határozottan kritizálják az Írószövetség álláspontját, mondván, hogy a romániai magyar írók csak a saját pártvezetésük, országuk iránt érzik felelősnek magukat. A bukaresti nagykövetség megtudja, hogy a Román Írószövetség magyar nemzetiségű tagjai levélben kívántak válaszolni a Magyar Írószövetségnek a "közös felelősség" ügyében, kifejtve, hogy ez a román belügyekbe történt beavatkozás. A levelet végül még sem küldik el, valószínűleg azért, mert a pártvezetés leállította az akciót.
